Egy „kertész” vallomásai

Az Úr engem már korán hívott szolgálatára, amit készséggel és örömmel fogadtam, és törekedtem ahhoz méltóan élni. Élő hittel és benső kapcsolatban Istennel tudok megmaradni e hivatásban. Jézus tanít, hogyan kell Istennek tetszően élni. Önfegyelmezéssel tudom a jobbat választani, befogadni Isten kegyelmét, hogy vele együttműködve jó reklám legyek az Úrnak.

Tízéves koromban hallottam először a szerzetesi életről és segítőtestvéri hivatásról. Engem ez nagyon megérintett, és ettől kezdve lélekben már készültem a hivatásra. Járattam A Szív újságot, melyből nagyon sokat tanultam. Szüleimmel többször voltam Szatmáron a Jézus Szíve-búcsún. Megerősítette hivatásomat, amikor a szentbeszédben azt hallottam: „Fiam, add nekem a szívedet.” Úgy éreztem, ez személyesen nekem szól. Szüleim vallásosak voltak, és engem is így neveltek. Lehetőséget adtak, hogy megismerjem, megszeressem és kövessem Jézust.

A szerzetesi élet a teljes önátadásban valósul meg. Istennek csodálatos célja van életünkkel, ha megengedjük, hogy életünk nagy építője, mérnöke legyen. Vezetésének engedelmeskedve elfogadom azokat a köveket és téglákat, amelyeket Ő ad kezembe. Nem kényszerből, hanem örömmel és jókedvvel végzem munkámat.

Nyolc évet rendházban töltöttem a Manrézában, 1950. június 10-től szétszóratásban, de az Úr kegyelme mindig megtartott szolgálatában. Két munkakörben dolgoztam, kertészként és sekrestyésként. Mind a két munkámban szívesen voltam, közel éreztem magam az Úrhoz a gyönyörű és csodálatos természetben.

Rácsodálkoztam a mindennapi élet apró csodáiban, a virágok illatában, a gyümölcsök ízében, a madarak éneklésében, a nap ragyogásában és a csillagos ég ragyogásában.

F. Gedeon Mihály SJ