JÉZUS TÁRSASÁGA ALAPÍTVÁNY
H-1085 Budapest, Mária utca 25.
Telefon: (1) 318-3479/127, (1) 327-4050
Fax: (1) 318-9366
info@jezsuita.hu
www.jezsuita.hu
Kedves Barátunk!
Gondolkodjunk együtt!
Az éhezőnek enni adni, a fázót felruházni, a szomorúakat megvigasztalni – Krisztustól kapott küldetésünk. A bölcs ember tudja: jobbat tesz azzal, akit megtanít halászni, mint azzal, akinek halat ad.
Mi, jezsuiták is krisztusi távlatokban igyekszünk gondolkodni.
Új és új nemzedékeket készítünk fel arra, hogy részt vállaljanak az evangéliumi munkából. Hisszük, hogy kiegyensúlyozott, lelkileg, szellemileg és fizikailag egyaránt egészséges, felnőtt emberekre kell bíznunk a teremtett világot. Ehhez szükséges, de nem elégséges a magas szintű képzés. Azoknak a fiataloknak, akik idővel felelős feladatokat vállalnak országos vagy helyi szinten, a lehető legtöbbet kell adnunk, hogy a legnehezebb időkben is szilárdan álljanak a lábukon.
Ön, aki ismer minket és támogatja célkitűzéseinket, jól tudja: intézményeinkben sok száz gyermek és fiatal készül a tudatos, felnőtt, keresztény életre. Köszönjük, hogy imájával, anyagi segítségével, együttmunkálkodásával eddig is támogatta a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumot és a miskolci kollégiumot, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémiát, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumot, a ReNaissance Tanulmányi Házat és különféle ösztöndíjprogramjainkat.
Most külön is szeretnénk megköszönni mindazoknak a segítségét, akik támogatták a püspökszentlászlói Életrendezés Házát felkereső fiatalokat.
Az Életrendezés Házát Vácz Jenő atya álmodta meg. Hamar és mindenkinél jobban megértette: a fiatalok boldogságához nem elég a diploma, a szakértelem.
Mit ér a diplomával az a fiatal, akinek nincs világos életcélja? Akinek nincs vezérlő elve, nincs biztos értékrendje?
Teljes életet az élhet, aki felfedezte, mi a személyes életcélja, aki tudatosította, hogy felelős a teremtett világért: akinek küldetése van.
Jenő atya az életrendezés eszményi helyét teremtette meg a Mecsek harmonikus természeti környezetében. Itt a Szent Ignác-i módszerben járatos jezsuiták személyesen kísérik az életüket rendezni kívánó fiatalokat. Jenő atyának nagy bánata volt, hogy nem tudott a házban annyi fiatalt fogadni, mint ahányan igényelték. Kis híján 90 évesen a ház bővítését kezdte tervezni, hogy másfélszer annyi fiatalnak segíthessünk, mint eddig.
Vácz Jenő atya terveit nekünk kell végrehajtanunk. Búcsúzóul azt kérte a provinciális atyától: fejezzük be művét.
Önhöz fordulunk: cselekedjünk együtt!
Ezerkétszáz jószándékú embert keresünk, aki 5000 forintos adományával hozzájárul az Életrendezés Háza megújulásához. Legyen Ön egy közülük! Természetesen a kisebb összegű adományok is segítenek.
Bankszámlánk: 11992024-06327145-10000001 ÉLETRENDEZÉS HÁZA (Jézus Társasága Alapítvány)
A hozzánk forduló fiataloknak nagy szükségük van az Ön támogatására! Talán az Ön közvetlen környezetében is vágyik valaki élete rendezésére…
II. János Pál pápa nagyböjti üzenete mindannyiunknak szól: „…Nagyobb boldogság adni, mint kapni. (ApCsel 20,35) …Mindenki vágyódik arra, hogy kapcsolatba lépjen másokkal és hogy – miközben önként a másiknak ajándékozza magát – teljesebb önmegvalósításra jusson.”
Minden barátunknak kegyelmekben és szívbéli örömökben gazdag Húsvétot kívánunk!
Budapest, 2003. március 25.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén
Kiss Ulrich SJ Vértesaljai László SJ
Bővebb információ: Piffkó László (72) 490-610, 7694 Hosszúhetény Püspökszentlászló 11., eletrendezes@jezsuita.hu
Adománya adókedvezményt élvez. Kérjük, hogy a befizetési csekken olvashatóan tüntesse fel nevét, címét és adóazonosító jelét (cégek esetében az adószámot), hogy januárban adóigazolást küldhessünk Önnek.